Természetes módszerek a lábgomba megelőzésére és kezelésére

Ahelyett, hogy elrejtenénk, fontos, hogy kezeljük a lábgombát! Íme néhány sokak által alkalmazott, hatékony és természetes megoldás a panaszok enyhítésére.

Természetes módszerek a lábgomba megelőzésére és kezelésére

Mi az a lábgomba?

A tinea pedis, vagyis a lábgomba egy gyakori gombás fertőzés, amely a láb bőrét érinti. A lábgomba jellemzően a lábujjak között jelenik meg először, ám átterjedhet a láb többi részére, a lábkörmökre, és érintéssel akár a kézre is. Kialakulásáért az úgynevezett dermatophyták felelősek, melyek meleg, nedves környezetben, például izzadt cipőkben és közös zuhanyzókban gyakran megtalálható gombák.


Kire jelenthet veszélyt a lábgomba, és van-e mód a megelőzésre?

A lábgomba könnyedén terjed, így bárkinél előfordulhat. Azoknál azonban kifejezetten magas a lábgomba kockázata, akiknek például az immunrendszere legyengült, gyakran látogatnak közösségi fürdőhelyekre, és akiknek krónikusan izzad a lába. A megelőzés érdekében a következőket javasolt betartani: 

  • Mossuk rendszeresen, és a mosást követően alaposan szárítsuk meg a lábfejeket, különös figyelmet fordítva a lábujjak közötti területre.
  • Viseljünk jól szellőző cipőt és zoknit, utóbbit cseréljük rendszeresen.
  • Kerüljük a mezítláb járást nyilvános helyeken. 
  • Ha fokozottan hajlamosak vagyunk a lábizzadásra, alkalmazzunk vény nélkül kapható gombaellenes porokat a lábon.

Mik a lábgomba leggyakoribb tünetei?

A lábgomba jellemzően viszketéssel, valamint égő érzéssel jár a lábujjak között és más érintett bőrterületeken. A bőr pikkelyessé, vörössé és repedezetté válhat, valamint a hámló bőr is gyakori tünet. Hólyagok és fekélyek szintén kialakulhatnak, a köröm pedig elszíneződhet, megvastagodhat, illetve töredezhet és morzsolódhat is.

Hogyan kezelik hagyományosan a lábgombát?

A lábgomba jellemzően vény nélkül kapható gombaellenes krémek, porok, ecsetelők vagy spray-k alkalmazásával kezelhető, illetve szájon át alkalmazható készítményekkel, melyek segítenek a szervezetnek megküzdeni a fertőzéssel. Makacs fertőzések esetén orvosunk speciális gombaellenes gyógyszereket írhat fel.

Milyen életmódbeli tényezők növelhetik a kezelés hatékonyságát? 

  • Tartsuk a lábat tisztán és szárazon, különösen edzés, vagy nedves területeken való tartózkodás után.
  • Cseréljük és szellőztessünk cipőinket rendszeresen, illetve a következő viselés előtt hagyjuk őket megszáradni.
  • Alkalmazzunk cipőbe szórható vagy fújható gombaellenes port vagy spray-t.
  • Kerüljük a poliészterből és más szintetikus anyagból készült zoknik és harisnyák viselését, helyettük hordjunk jól szellőző, és a nedvességet jól elvezető természetes anyagokat, mint például a pamut vagy a gyapjú. 

Milyen étrendi tényezők és étrend-kiegészítők járulhatnak hozzá a tünetek enyhítéséhez?

Grapefruitmag-kivonat

A külsőleg és belsőleg is alkalmazható grapefruitmag-kivonat erőteljes gombaellenes vegyületeket, például heszperidint és naringint tartalmaz, így sok esetben hatékonyan alkalmazható a fertőzést okozó dermatophyták ellen.

Ajánlott termék: Mannavita Grapefruitmag Cseppek

Ezüstkolloid

Az ezüstkolloid jól ismert gombaellenes hatásáról. A benne található ezüstrészecskék hatással vannak a baktériumok, vírusok és gombák szaporodásához szükséges enzimek szintjére, így az érintett bőrfelületen való alkalmazása remek kiegészítése lehet a kezelésnek. 

Ajánlott termék: Mannavita Ezüstkolloid

Probiotikumok

A probiotikus ételek és a Lactobacillust, valamint más hasznos törzseket tartalmazó probiotikum készítmények fogyasztása elengedhetetlen a bélflóra egyensúlyának megőrzéséhez, illetve visszaállításához. Emellett hozzájárulnak az immunrendszer támogatásához, így a gombás fertőzések mihamarabbi leküzdéséhez, valamint a szervezet ellenállóbbá tételéhez a gombás fertőzésekkel szemben. 

Fokhagyma

A fokhagyma külsőleg és belsőleg is alkalmazható a lábgomba elleni kezelés kiegészítésére. 

A benne található allicin erős gombaellenes tulajdonságokkal rendelkezik, amely képes felvenni a harcot a lábgombát okozó dermatophyte gombákkal.

Teafaolaj

A teafaolajat számos panasz enyhítésére alkalmazhatjuk a bőrön, ezek közé tartozik a lábgomba is. A teafaolajban lévő terpinen-4-ol hatékonyan alkalmazható gombás fertőzések esetén, illetve csökkentheti a fertőzés újbóli kialakulásának esélyét is. 

A fenti információk tájékoztató jellegűek! Hosszú ideig fennálló, nehezen szűnő, gyakran visszatérő, vagy súlyosbodó panaszok esetén, forduljunk orvoshoz! Új étrend-kiegészítő alkalmazása előtt konzultáljunk orvosunkkal!

Források:

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/NBK470421/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/PMC8813855/

https://examine.com/conditions/nail-fungus/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/PMC8511990/

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/15610620/

https://examine.com/other/tea-tree-oil/

Fotó: Cottonbro Studio

Általános táplálkozási és egészség tanácsadó, szakértő. Az Egyesült Királyságban, egészség tanácsadóként dolgozott a Holland & Barrett-nél és a Superdrug-nál.
Jelenleg Összesen 849 cikk között kereshet.
Videók megtekintése:

Szabolcs videók youtube Szabolcs, Inda videók Szabolcs videók, Bitchute