7 alapvető hatóanyag a csontok védelmére és a csontritkulás megelőzésére

Csontjaink védelme kisgyermekkortól idős korig, egész életünk során figyelmet érdemel. Lássuk, mit ajánlott fogyasztanunk egészségük megőrzéséhez!

Idősek és fiatalok együtt étkeznek. 7 alapvető hatóanyag a csontok védelmére és a csontritkulás megelőzésére

1. Kalcium

Kezdjuk az egyik legnépszerűbb, köztudottan a csontok egészségét promotáló ásványi anyaggal, a kalciummal. Már gyermekkorunkban felhívták figyelmünket a kalcium fontosságára, gondoljunk akár a tej- joghurt-, vagy kakaóital-reklámokra, az iskolában elhangzottakra, vagy az otthoni közös étkezésekre, ahol mindenki arra bátorított minket, hogy igyunk sok tejet, mert attól nagyok, erősek és egészségesek leszünk. Mára már tudjuk, hogy nem a tej az egyetlen és legjobb kalciumforrás (gondoljunk csak a moringára), és hogy a kalcium megfelelő bevitele nem csak gyermekkorban elengedhetetlen - sőt, a kor előrehaladtával talán egyre fontosabbá válik. A kalcium ugyanis a csontszövet egyik fő összetevője, emiatt pedig nélkülözhetetlen a csontok és a fogak szilárdságához, erősségéhez és szerkezetéhez. A testünkben található kalcium körülbelül 99%-a a csontokban raktározódik, így ha szervezetünkben lecsökken e fontos ásványi anyag szintje, annak súlyos következményei lehetnek egészségünkre és életminőségünkre nézve. Vizsgálatok szerint a kalcium megfelelő étrendi bevitele mellett alkalmazott kalciumalapú étrend-kiegészítők fogyasztása előnyös lehet például gyermekkorban, terhesség és szoptatás alatt, valamint 50 év felett, hiszen beszámolók szerint alkalmazásukkal csökkenthető többek között a csontritkulás vagy a csonttörés kockázata is. Arra azonban ügyeljünk, hogy a kalcium étrend-kiegészítők krónikusan magas fogyasztása olyan panaszokat eredményezhet, mint például az emésztési zavarok, a székrekedés, vagy a vesekő, így az előírtnál több kalcium bevitelét kerüljük!

Ajánlott termék: Mannavita Prémium Nyers Moringa Őrlemény


2. D-vitamin

Természetesen ha a csontok egészségéről van szó, a kalcium mellett fontos megemlítenünk a D-vitamint is, hiszen az segíthet a kalcium felszívódásában és megfelelő hasznosulában, illetve kulcsfontosságú szerepet játszik a csontanyagcserében is, így hozzájárulhat a csontritkulás megelőzéséhez és kezeléséhez egyaránt. A D-vitamin emellett elengedhetetlen a hangulat szabályozásához, a depresszió kockázatának csökkentéséhez, valamint az immunrendszer erősítéséhez, így életkortól függetlenül, egész évben gondoskodnunk kell megfelelő szintjéről. Ezt az alapvető vitamint napfény hatására, még az elengedhetetlen fényvédők alkalmazása mellett is képes bőrünk szintetizálni, így a nyári hónapokban szervezetünk természetesen gondoskodik a számára megfelelő mennyiségű D-vitamin előállításáról. A D-vitamint az étrendünkből, például tejtermékek, halak, gombák, élesztők és algák fogyasztásával is bevihetjük, és igény esetén étrend-kiegészítők alkalmazásával is emelhetjük szintjét. Télen, illetve azoknál, akik a borúsabb északi országokban élnek, természetesen sötétebb bőrűek, keveset vannak a napon, időskorúak, illetve várandósok vagy szoptatnak, a D-vitamin alacsony szintjének következtében nem csak a csontritkulás, hanem a depresszió és más hangulati rendellenességek kockázata is megnövekedhet, így e vitamin rendszeres kiegészítése lehet indokolt.

Ajánlott termék: Mannavita Manna-D

3. Magnézium

Bizonyított, hogy a magnézium kulcsfontosságú szerepet játszik az izmok és az idegek egészségének megőrzésében, ám sokan nem tudják, hogy a csontok védelméhez is elengedhetetlen. A szervezetünkben található magnézium közel kétharmada a csontszövetben raktározódik, így alacsony szintje káros hatással lehet csontjaink egészségére és a csontritkulás kockázatát is jelentősen fokozhatja. Több tanulmány is kimutatta, hogy azok akik nagyobb mennyiségű magnéziumot visznek be teljes értékű ételek és étrend-kiegészítők révén, magasabb csontsűrűséggel rendelkeznek, mint azok, akik túl kevés magnéziumot fogyasztanak.

Érdemes megemlíteni egy kisebb, posztmenopauzás nők bevonásával végzett tanulmányt is, mely arról számolt be, hogy az alacsony csontsűrűségtől vagy csontritkulásban szenvedő nők 40%-ának alacsony a magnéziumszintje. Az ok-okozati tényezőket illetően egyelőre több, és átfogóbb vizsgálatra van szükség, ám a magnéziumban gazdag ételek, mint például a teljes kiőrlésű gabonák, a hüvelyesek, a magvak és a diófélék, valamint a magnézium étrend-kiegészítők rendszeres fogyasztása mindenki számára ajánlott, hiszen ez az ásványi anyag több, mint 300 kulcsfontosságú folyamatban vesz részt a szervezetben, így alacsony szintjének egész testünkre kiható, hosszantartó következményei lehetnek.

Ajánlott termékek:  

 

4. K-vitamin

A véralvadás szabályozáshoz elengedhetetlen K-vitamin jelentősen kevesebb figyelmet kap a csontok egészségére gyakorolt hatását illetően, mint például a kalcium és a D-vitamin, azonban éppoly fontos. A K-vitamin alapvető szerepet játszik a csontanyagcserében és a megfelelő csontsűrűség fenntartásában is, ezáltal pedig a csontritkulás és a csonttörések kockázatának csökkentéséhez is hozzájárulhat. Azt azonban fontos megjegyezni, hogy a kutatók jelenleg is főként a népszerűbb kalcium és a D-vitamin csontvédő tulajdonságaira koncentrálnak, és a K-vitamin tudatos kiegészítésének csontokra gyakorolt jótékony hatásait vizsgáló tanulmányok egyelőre gyerekcipőben járnak. Ezen felül a K-vitaminnak jelenleg nincs egységesen meghatározott ajánlott napi beviteli értéke, ám az év nagy részében elérhető zöld leveles zöldségek, illetve keresztesvirágúak fogyasztásával könnyedén gondoskodhatunk rendszeres beviteléről, illetve természetesen étrend-kiegészítők is rendelkezésünkre állnak. Ezek bevitelével azonban legyünk óvatosak, hiszen a K-vitamin befolyásolhatja bizonyos gyógyszerek, köztük a vérhígítók hatékonyságát, ezért alkalmazásuk előtt konzultáljunk orvosunkkal. 

Ajánlott termék: Mannavita Nyers Búzafű Italpor

5. Bór

A bór egy olyan, a K-vitaminhoz hasonlóan a hétköznapokban kevés figyelmet élvező hatóanyag, amelyről kimutatták, hogy nélkülözhetetlen a csontok védelméhez és megfelelő növekedéséhez. Ez a fontos nyomelem befolyásolja a csontok egészségéhez szükséges egyéb tápanyagok, köztük a fent is említett kalcium, D-vitamin és magnézium hasznosulását. Ezen túl erős gyulladáscsökkentő hatásának köszönhetően eredményes lehet a sokízületi gyulladásként is ismert reumatoid artritisz, illetve az ízületi porckopás, vagyis az oszteoartritisz, és még akár a menstruációs görcsök kezelésében is. A bórnak jelenleg nincs pontosan meghatározott ajánlott napi beviteli értéke, ám a változatos és egészséges táplálkozás általában képes fedezni szükségleteinket és megelőzni az esetleges hiány kialakulását. Az aszalt gyümölcsök, köztük az aszalt szilva, az aszalt sárgabarack, vagy a mazsola különösen gazdagok bórban, amit ezeken kívül komplex multivitamin- vagy csontvédő készítményekben is megtalálhatunk. 

6. Cink

A cink egy kiemelkedően sokoldalú ásványi anyag, hiszen egész szervezetünkben képes kifejteni pozitív hatásait. A cink többek között elengedhetetlen az immunrendszer védelméhez és erősítéséhez, a megfelelő sebgyógyuláshoz és véralvadáshoz, az optimális pajzsmirigyműködéshez, sőt, még az ízlelésre és a szaglásra is hatással van. Ezeken felül fontos a csontok növekedéséhez és regenerálásához egyaránt. Egyes beszámolók szerint a cink magasabb szintje összefüggésbe hozható a magasabb csontsűrűséggel is. Az alacsony csontsűrűségű és csontritkulásban szenvedőknél gyakran figyelnek meg rendellenesen alacsony cinkszintet, így pótlása kifejezetten előnyös lehet a csontritkulás kockázatának csökkentésére és egészségünk általános megőrzésére. A cink megfelelő beviteléről gondoskodhatunk húsokkal, tejtermékekkel, teljes kiőrlésű gabonákkal és lisztekkel, valamint magvakkal is, illetve igény esetén természetesen fokozott hatékonyságú étrend-kiegészítőket is alkalmazhatunk.

Ajánlott termék: Mannavita ElektronyK+ Elektrolit Italpor

7. Szója izoflavonok

Az egyre növekvő népszerűségű, a fitoösztrogének csoportjába tartozó izoflavonok képesek szervezetünk bizonyos hormonjaival interakcióba lépni, ám mivel szerkezetük hasonló az ösztrogén nevű női nemi hormonéhoz, és ezáltal képesek kapcsolódni és aktiválni a szervezet ösztrogénreceptorait, leginkább a menopauza alatt érdemes alkalmaznunk a szója izoflavonokat tartalmazó készítményeket. De mi az összefüggés az izoflavonok és csontok védelme, illetve a csontritkulás megelőzése között? A menopauza következtében fokozatosan csökken az ösztrogén szintje a szervezetben. Ez alacsony kalciumszinthez, valamint ezáltal a csontsejtek gyorsabb lebomlásához és lassabb képződéséhez vezethet, így jelentősen megnövekedhet a csontritkulás és a csonttörés kockázata. Kutatások szerint a szója izoflavonok segíthetnek leküzdeni a változókor során gyakori fokozott kalciumvesztést a csontokból, és csökkenthetik a csontok lebomlásának sebességét is. Beszámolók szerint ezeken felül a szója izoflavonok alkalmazása több, mint 50%-kal növelheti a csontok ásványianyag-tartalmát, így jelentősen fokozhatja az általános csontsűrűséget. A szója izoflavonokat változó mennyiségben természetesen megtalálhatjuk olyan szójatermékekben, mint például a szójatej, a zöld szójabab, vagy a tofu, ám a fokozottabb hatás elérése érdekében ajánlott étrend-kiegészítő formájában fogyasztani. 

A csontok védelme a mindennapokban

Az egészséges és változatos étrend elengedhetetlen az alapvető, csontjaink egészségét is támogató tápanyagok bevitele érdekében. Egészségi állapotunktól és igényeinktől függően étrend-kiegészítőket is fogyaszthatunk, ám tartsuk szem előtt, hogy mind az étrendből, mind pedig az étrend-kiegészítőkből bevitt tápanyagok hatékonysága olyan egyéni faktoroktól függően változhat, mint például az általános egészségi állapot, a már alkalmazott gyógyszerek és készítmények, vagy például az esetleges felszívódási zavarok. Személyre szabott tanácsért kérjük ki szakember véleményét, illetve minden esetben kövessük a készítmények alkalmazási útmutatóit. 

A fenti információk tájékoztató jellegűek!

Források:

https://examine.com/supplements/calcium/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/PMC5318168/

https://examine.com/supplements/vitamin-d/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/PMC6950804/

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/30956224/

https://examine.com/supplements/magnesium/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/PMC4586582/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/PMC3953885/

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/26556742/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/PMC4469220/

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/32972636/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/PMC6526651/

https://examine.com/supplements/vitamin-k/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/PMC6040265/

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/21839190/

https://examine.com/supplements/boron/

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/29546541/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/PMC4712861/

https://examine.com/supplements/zinc/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/PMC7287917/

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/32258830/

https://examine.com/supplements/isoflavones/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/PMC6683102/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/PMC5643776/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/PMC4717511/

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/22305793/

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/31290343/

Általános táplálkozási és egészség tanácsadó, szakértő. Az Egyesült Királyságban, egészség tanácsadóként dolgozott a Holland & Barrett-nél és a Superdrug-nál.
Jelenleg Összesen 848 cikk között kereshet.
Videók megtekintése:

Szabolcs videók youtube Szabolcs, Inda videók Szabolcs videók, Bitchute