10 gyógynövény a depresszió tüneteinek enyhítésére

A depresszió egy sokakat érintő, súlyos kockázatokkal járó állapot. A következőkben 10 olyan gyógynövényt veszünk szemügyre, melyek segíthetnek kezelésében.

Depressziót csillapító teafüvek. 10 gyógynövény a depresszió tüneteinek enyhítésére

A depresszióról röviden

A depresszió egy meglehetősen gyakori, súlyos orvosi állapot, amely negatívan befolyásolja az érzelmeket, a gondolkodást, és a cselekvést is. A depresszió több, mint az alkalmankénti, rövid ideig tartó búskomorság - a depresszió többek között tartós szomorúsággal, és a korábban szívesen végzett tevékenységek iránti érdeklődés elvesztésével jár. Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organisation, WHO) szerint világszerte több, mint 264 millió embert érint, és minden korosztálynál elfordulhat. 

A depresszió kialakulhat a társadalmi, pszichológiai, és biológiai tényezők összetett együttműködése következtében is. A depresszió gyakran más krónikus betegségekkel együtt áll fenn, illetve összetéveszthető olyan állapotokkal, mint például a bipoláris zavar, így a tünetek felismerése, a pontos diagnózis felállítása, valamint a megfelelő kezelés mihamarabbi megkezdése kulcsfontosságú.


Mik a depresszió legjellemzőbb tünetei?

A depresszió leggyakoribb tünetei közé tartozik az állandó szomorúság, a szorongás, a különböző tevékenységek iránti érdeklődés hiánya, az étvágy és a testsúly változása, az alvászavarok, az energia hiánya, az értéktelenség vagy bűntudat érzése, a koncentrációs nehézségek, és az ismétlődő, a halállal vagy az öngyilkossággal kapcsolatos gondolatok is. Ezek fennállása esetén kulcsfontosságú orvoshoz fordulni a súlyosabb panaszok elkerülése érdekében.

A depresszió kialakulásának kockázati tényezői

A depresszió bárkit érinthet, ám egyes tényezők jelentősen növelik kialakulásának kockázatát. Ezek közé tartozik például a genetikai hajlam, az egyes mentális betegségek korábbi előfordulása vagy jelenlegi fennállása, a trauma, a fokozott vagy állandó stressz, illetve idővel egyes gyógyszerek mellékhatásaként is kialakulhat a depresszió. Az évszakok változása szintén hatással van mentális egészségünkre, így nem meglepő, hogy a sötét, téli hónapok alatt gyakoribb a depresszió előfordulása. A szezonális affektív zavar (SAD) szintén összefüggésbe hozható a depresszió megjelenésével. 

A kockázatok felismerése és megértése, az egészséges életmód fenntartása, illetve a személyre szabott kezelés segíthet megelőzni a depressziós epizódok megjelenését és visszatérését.

Hogyan kezelik hagyományosan a depressziót?

A depressziót jellemzően pszichoterápiával, antidepresszánsokkal vagy ezek kombinációjával kezelik. Az antidepresszánsok ugyan hatékonyak lehetnek a főbb tünetek enyhítésében, ám olyan mellékhatásaik lehetnek, mint például a hányinger, a súlygyarapodás, és a csökkent libidó. A pszichoterápia, különösen a kognitív viselkedésterápia (CBT), hatékonynak bizonyult a depresszió kezelésében, mely a gondolkodási és viselkedési mintákra gyakorolt hatásának köszönhető.

Az életmód szerepe a depresszió kezelésében

Az egészséges életmód kulcsfontosságú a depresszió, és természetesen más betegségek kezelésében. A rendszeres testmozgás, a közösségi tevékenységek, a megfelelő alvás és stresszkezelés, illetve az egészségvédő vegyületekben gazdag, változatos étrend jelentősen fokozhatják mind a fizikai, mind pedig a mentális egészséget.

Javasolt gyógynövények a depresszió tüneteinek enyhítésére

Klinikai vizsgálatok és felhasználói beszámolók szerint számos gyógynövény segíthet a depresszió tüneteinek csillapításában. Ezeket szakember tanácsát követve önmagukban, kombinálva, illetve a hagyományos kezelések kiegészítéseként is alkalmazhatjuk, amennyiben az biztonságosnak tekinthető az esetünkben. 

A következő gyógynövények sokak számára nyújthatnak enyhülést:

1. Panax ginzeng

A panax ginzeng (latin neve szintén Panax ginzeng) fő aktív vegyületei, a ginzenozidok képesek lehetnek modulálni a hipotalamusz-hipofízis-mellékvese (HPA) tengelyt, és növelhetik az agyban található neurotranszmitterek, mint például a szerotonin és a dopamin elérhetőségét. Ennek következtében a panax ginzeng pozitív hatással lehet a hangulatra, illetve képes lehet csökkenteni a depresszió tüneteit is. Fogyasztható teaként, illetve étrend-kiegészítő formájában is. 

2. Pecsétviaszgomba

A ganoderma, reishi, illetve lingzhi néven is ismert pecsétviaszgomba (Ganoderma lucidum) rendkívül gazdag idegvédő vegyületekben. A gombában található poliszacharidok képesek lehetnek ellenállóbbá tenni minket a stresszel szemben, illetve javíthatják az alvás minőségét is, így közvetetten segíthetnek a depresszió kezelésében. A reishi teaként, kapszulaként, illetve számos más formában is elérhető.

Ajánlott termék: PVG Ganoderma Kapszula

3. Orbáncfű 

Az orbáncfű (Hypericum perforatum) hangulatot javító és depressziót csillapító hatásáról számos tanulmány beszámolt már. Ezek szerint a benne található hiperforin és hipericin nevű vegyületek képesek lehetnek fokozni a szerotonin nevű “boldogsághormon” szintjét, így a növény természetes antidepresszánsként is hat. Alkalmazása szájon át javasolt, a megfelelő mennyiség igényeink függvényében változik.

4. Citromfű

A sokak kertjében megtalálható citromfű (Melissa officinalis) gazdag rozmarinsavban, melynek köszönhetően a növény erőteljes nyugtató hatással rendelkezik, illetve segíthet a szorongás csillapításában és az álmatlanság megszüntetésében is. Ezen hatásoknak köszönhetően sokan alkalmazzák a citromfüvet a depresszió tüneteinek enyhítésére. Tea, kapszula, tinktúra, és más formákban is elérhető.

5. Ginkgo biloba

A ginkgo biloba (latinul ugyancsak Ginkgo biloba) gazdag olyan erőteljes antioxidánsokban, mint például a különböző flavonoidok és terpenoidok. Ezekről kimutatták, hogy hatékonyan javíthatják a kognitív funkciókat és a hangulatot a depresszióban szenvedő betegeknél. Fogyasztása szájon át, étrend-kiegészítő formájában javasolt.

6. Rózsagyökér

A köznyelvben rózsagyökérként is ismert rhodiola (Rhodiola rosea) salidrozidot, rozavint, és számos más olyan vegyületet tartalmaz, melyek segíthetnek kiegyensúlyozni a különböző neurotranszmitterek szintjét az agyban. Ezáltal a növény alkalmazásával csökkenthetjük például a fáradtságot és javíthatjuk a hangulatot, amelyek kulcsfontosságú tényezők a depresszió kezelésében. 

Ajánlott termék: Mannavita Ashwarax

7. Kamilla

A hazánkban rendkívül széles körben alkalmazott kamilla (Matricaria recutita) legfigyelemreméltóbb vegyülete az apigenin, egy nyugtató hatású flavonoid, mely fontos szerepet játszhat a stressz csökkentésében, a szorongás oldásában, illetve a depresszió más tüneteinek csillapításában is. A kamilla fogyasztása jellemzően teaként javasolt.

8. Golgotavirág

A golgotavirág (Passiflora incarnata) figyelemre méltó mennyiségben tartalmaz olyan flavonoidokat, mint például a vitexin. A vitexinről kimutatták, hogy képes lehet enyhíteni a szorongást, amely a depresszió meglehetősen gyakori tünete. Általában teaként, kivonatként vagy kapszulaként alkalmazzák.

9. Szent bazsalikom

A tulsi, vagy szent bazsalikom (Ocimum sanctum, Ocimum tenuiflorum) főbb vegyülete az eugenol, mely jól ismert erőteljes stresszoldó hatásáról. Kimutatták, hogy a szent bazsalikom alkalmazása hatékony lehet a stresszel összefüggő depresszió kezelésében. A tulsit általában teaként alkalmazzák, ám étrend-kiegészítőként is elérhető.

10. Damiana

A damiana (Turnera diffusa) ugyan főként erőteljes vágykeltő hatásáról ismert, tudományos vizsgálatok és felhasználói beszámolók szerint a benne található vegyületek nem csak a libidót lehetnek képesek fokozni, hanem enyhe antidepresszáns hatással is rendelkezhetnek.   Fogyasztása teaként és kivonatként is előnyös lehet. 

A következő bejegyzések hasznosak lehetnek azok számára, akik természetes módon szeretnék enyhíteni a depresszió olyan tüneteit, mint például a szorongás és az álmatlanság:

Mit tartsunk szem előtt a fentiek alkalmazása előtt?

Ugyan a fenti gyógynövények sokak számára nyújtanak természetes enyhülést, nem helyettesítik a depresszió személyre szabott, szakember által felügyelt kezelését. Az esetleges érzékenység, mellékhatások, vagy gyógyszerkölcsönhatások elkerülése érdekében konzultáljunk orvosunkkal, mielőtt új étrend-kiegészítőt kezdenénk el fogyasztani, különösen, ha már bármilyen más készítményt alkalmazunk a depresszió, vagy akár egyéb panaszok kezelésére.  

A fenti információk tájékoztató jellegűek! Hosszú ideig fennálló, nehezen szűnő, gyakran visszatérő, vagy súlyosbodó panaszok esetén forduljunk orvoshoz!

Források:

https://www.who.int/depression

https://examine.com/depression/

https://medalerthelp.org/depression

https://examine.com/eating-better

https://examine.com/depression-symptoms/

https://examine.com/panax-ginseng/

https://examine.com/supplements/reishi/

https://examine.com/st-johns-wort/

https://examine.com/lemon-balm/

https://examine.com/ginkgo-biloba/

https://examine.com/rhodiola-rosea/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/PMC3210003/

https://examine.com/passionflower/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/PMC5376420/

https://examine.com/damiana-leaf/

Fotók a megjelenés sorrendjében:

Tara Winstead

Tima Miroshnichenko

Yan Krukau

Sinitta Leunen

Cup of Couple

Általános táplálkozási és egészség tanácsadó, szakértő. Az Egyesült Királyságban, egészség tanácsadóként dolgozott a Holland & Barrett-nél és a Superdrug-nál.
Jelenleg Összesen 849 cikk között kereshet.
Videók megtekintése:

Szabolcs videók youtube Szabolcs, Inda videók Szabolcs videók, Bitchute