Így támogassuk gyermekeink immunrendszerét a hidegebb hónapokban

Az őszi és téli hónapok fokozott kihívást jelentenek a fejlődő immunrendszer számára. A következőkből kiderül, hogyan támogathatjuk azt, és előzhetjük meg a gyakori betegségeket.

Egy kislány a nagyszüleivel ételt készít elő. Így támogassuk gyermekeink immunrendszerét a hidegebb hónapokban

A gyermekek immunrendszeréről röviden

A gyermekek immunrendszere folyamatosan fejlődik és alkalmazkodik, amint különféle kórokozókkal találkozik. Ahogy a gyermekek a mindennapok során számukra új dolgokat fedeznek fel, gyakran meg is érintik, esetleg meg is kóstolják azokat, így nagyobb valószínűséggel kerülnek kapcsolatba kórokozókkal. Közösségi környezetben, mint például a parkok, játszóterek, vagy az óvodák és iskolák, nő az ezeknek való kitettség esélye. A megfelelő immunvédelem nem csak az azonnali betegségek kockázatát csökkenti, hanem biztosítja, hogy erős, ellenálló immunrendszerrel rendelkező felnőtté váljanak.


Gyakori egészségügyi problémák az őszi és téli hónapokban

A hidegebb hónapok számos egészségügyi kockázatot hoznak magukkal, főként a hőmérséklet csökkenése, illetve a gyakoribb beltéri tevékenységek miatt. Lássunk néhányat azok közül a betegségek közül, melyek gyakran érintik a gyermekeket a hidegebb hónapokban:

  • Influenza - Főként láz, hidegrázás, izomfájdalom, köhögés, orrdugulás, orrfolyás, fejfájás és fáradtság jellemzi.
  • Közönséges nátha - Gyakori tünetei a tüsszögés, az orrdugulás, a torokfájás, az enyhe köhögés és fáradtság.
  • Bronchiolitis, vagyis hörgőcskegyulladás - Jellemzően zihálásban, gyors légzésben, tartós köhögésben, valamint az oxigénhiány miatt a bőr kékes elszíneződésében mutatkozik meg.
  • Fülgyulladás - Fülfájás, alvászavar, láz és hallási nehézségek kísérik.
  • Streptococcusos torokgyulladás - Főbb tünetei a torokfájás, a láz, a duzzadt nyirokcsomók, valamint a vörös, duzzadt mandulák.

Az étrend szerepe az immunrendszer erősítésében

A szivárvány minden színében pompázó, zöldségekben és gyümölcsökben gazdag étrend biztosítja az optimális immunfunkcióhoz elengedhetetlen tápanyagokat és ásványi anyagokat. A cink, a C-vitamin és a vas, amelyeket gyakran találunk meg olyan élelmiszerekben, mint például a sovány húsok, a citrusfélék és a levélzöldségek, kulcsszerepet játszanak az immunsejtek szintézisében és működésében. Lássuk, mivel erősíthetjük ezeken túl a gyermekek immunrendszerét!

Javasolt ételek és étrend-kiegészítők a gyermekek immunrendszerének támogatására

Fekete bodza

A fekete bodza antociánokat és antivirális vegyületeket tartalmaz, így kifejezetten hasznos az influenzavírusok és más kórokozók ellen. Fogyaszthatjuk szirup, pasztilla, vagy gyümölcskoncentrátum formájában is.

Spirulina  

A spirulina alga gazdag fikocianinban, mely serkenti az antitestek termelését, amelyek alapvető fehérjék, és kulcsfontosságú szerepet játszanak a vírusok és baktériumok elleni harcban. Tabletták, porok és kapszulák formájában is elérhető.

Ajánlott termék: Mannavita Gyerekerő - A fekete bodza és a spirulina mellett olyan további immunvédő hatóanyagokat is tartalmaz, mint például a kékszőlő, a fekete szeder, a fekete ribiszke, a meggy, a kakaó, valamint az l-aszkorbinsav, vagy hétköznapi nevén a C-vitamin.

D-vitamin

A D-vitamin hiánya sok gyermeket érint, különösen az északi országokban élőket, illetve azokat, akik sok időt töltenek beltéren. A D-vitamin segít a kórokozók elleni védelemben és csökkenti a fertőzésekre való hajlamot is. Kifejezetten gyermekek számára kifejlesztett étrend-kiegészítőként számos formában elérhető.

Probiotikumok

A probiotikumok, mint például a Lactobacillus és a Bifidobacterium, olyan hasznos, élő baktériumtörzsek, melyek segítenek fenntartani az immunfunkcióval szoros kapcsolatban álló bélflóra egészségét. A probiotikumokat bevihetjük savanyú káposzta, joghurt, vagy más probiotikus ételek fogyasztásával, illetve étrend-kiegészítők által is.

Bíbor kasvirág

Az ehinácea, vagy más néven bíbor kasvirág az alkamidok gazdag forrása. Ezek a vegyületek segíthetnek növelni a fehérvérsejtek számát, elősegítve a gyorsabb immunválaszt. A bíbor kasvirág teaként, illetve étrend-kiegészítők formájában is fogyasztható.

A fenti információk tájékoztató jellegűek! A felsoroltak megfelelő alkalmazását és dózisát illetően konzultáljunk gyógyszerészünkkel, gyermekorvosunkkal!

Források:

https://examine.com/outcomes/immunity/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/NBK279364/

https://examine.com/immune-health/

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/17538868/

https://www.researchgate.net/320766125

https://link.springer.com/10.1007/978-3-3

https://examine.com/vitamin-c/

https://examine.com/vitamin-d/

https://examine.com/supplements/zinc/

https://examine.com/supplements/iron/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/NBK553134/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/NBK548312/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/NBK548440/

Fotó: Gustavo Fring

Általános táplálkozási és egészség tanácsadó, szakértő. Az Egyesült Királyságban, egészség tanácsadóként dolgozott a Holland & Barrett-nél és a Superdrug-nál.
Jelenleg Összesen 849 cikk között kereshet.
Videók megtekintése:

Szabolcs videók youtube Szabolcs, Inda videók Szabolcs videók, Bitchute